A technológia, amely forradalmasította a kommunikációt

A kilencvenes évek végére olyan mértékben felerõsödött az igénye annak, hogy vezeték nélkül kommunikáljunk számítógépes illetve irodai eszközeinkkel, hogy tenni kellett valamit. Kicsi, de lelkes csoport egy olyan vezeték nélküli hálózati rendszer megalkotását tervezte, amely megkönnyíti a telezsúfolt irodákban való eligazodást, megszünteti az irodákban tekergõ kábelrengeteget és egyszerû, néhány percet igénybe vevõ feladattá változtatja új hardverek bekapcsolását a rendszerbe. Az egész végül 1999. decemberében Santa Clara-ban (USA) realizálódott, mikor is  öt nagy IT cég vezetésével megalakult a Bluetooth Special Interest Group (SIG), ami fórumot biztosít a bluetooth technológia fejlesztési, szabványosítási kérdéseinek. Azóta világszerte több mint 1200 cég vált a tagjává.
A tulajdonképpeni technológiát az Ericsson fejlesztette ki, azonban a szabvány tervezetének elfogadása érdekében azt ingyenesen a technológiát támogató cégek, a Toshiba, a 3Com, az IBM, az Intel, a Lucent Technologies, a Microsoft, valamint a Motorola és a Nokia rendelkezésére bocsátotta.
Maga a bluetooth rendkívül egyszerû dolog, a kivitelezése sem volt különösebb kihívás. A bluetooth technológia a 2,45 Ghz-es ISM (Industrial, Scienic, Medical) frekvenciasávban mûködõ, kis hatótávolságú - 10 m, erõsítést alkalmazva kb. 100 m - rádiós adatátvitelt valósít meg egy bluetooth adó-vevõ chip segítségével, két eltérõ frekvencián mûködve. Az ISM sávban 79 db 1 MHz sávszélességû csatornát használ, azonban egyes országokban ez 23 csatornára korlátozódik le az alkalmazható frekvenciasávok nemzeti korlátozása miatt. Ezekben az országokban a bluetooth rendszerek egy speciális frekvencia-ugratási algoritmust használnak, így azok nem képesek együttmûködni a más országokban gyártott bluetooth eszközökkel. Európában például Franciaországban használnak 23 csatornás megoldást.
Egy bluetooth rendszerû kapcsolat fizikai csatornája idõrésekre van osztva, ahol minden egyes idõrés egy-egy rádiófrekvenciának felel meg, értékük minden idõrésben más és más. Ez összességében 1600 frekvenciaváltást jelent másodpercenként. A frekvenciaváltások sorrendjét egy master egység végzi egy meghatározott álvéletlen jelsorozat alapján. A bluetooth rendszer pont-pont, valamint pont-multipont típusú összeköttetést tesz lehetõvé. Az egy hálózathoz tartozó eszközök maximális száma nyolc lehet.
A technológia születésekor a kis távolság és a viszonylag kis sebesség (kb. 1Mbps) miatt elsõsorban egymáshoz közeli, nagy sávszélességet nem igénylõ eszközök (mobil és asztali számítógép, mobiltelefon, PDA eszköz, nyomtató, stb.) összekötésére volt alkalmas. A technológiai fejlesztés célja az olcsó, más eszközökbe könnyen integrálható chip(készlet) kialakítása volt.
Ahogy a készülõ rendszer részletei lassan körvonalazódni kezdtek, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a bluetooth sokkal szélesebb alkalmazási területen lesz felhasználható, mint egy iroda. A bluetooth segítségével például megkönnyíthetõ a kézi számítógépek asztali PC-kkel való szinkronizálása, de a rendszer segítségével akár az internetre is csatlakozhatnak mindenféle kábel nélkül. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy mindezt egy kis energiafogyasztású eszközzel tehetjük meg.
Az elsõ bluetooth egységek 1999. õszén kerültek bemutatásra, azonban a különféle gyártók által készített bluetooth eszközök nem bizonyultak kompatibilisnek egymással. A szabvány specifikációja ugyanis hiányos és számos olyan részletet rejt, amely nem lett megfelelõen meghatározva. Az eredmény: a különféle gyártók, akik a bizonytalan pontokon mind más megoldásokat és értékeket alkalmaztak, olyan rendszerekkel álltak elõ, amelyek bár egymással megfelelõen mûködnek, a többi gyártó termékeivel használhatatlanok.
Ezen okokból kifolyólag szükség volt az egész rendszer pontosítására. Az 1.0 szabvány után nem sokkal késõbb megjelenõ 1.1 változat ugyan megoldott több inkompatibilitási és egyéb problémát, azonban még messze nem volt tökéletes.
A következõ, az 1.2 szabvány végleges változata 2003. novemberében készült el, és számos új szolgáltatást foglalt magába. Az új szabvány szerint mûködõ Bluetooth 1.2 kompatibilis eszközök nagyobb adatátviteli sebességgel tudnak egymással kommunikálni, az adaptív frekvencia megválasztásnak köszönhetõen pedig csökken a közöttük fellépõ interferencia. A bluetooth több tekintetben is túlzottan összetett és a korábbiakban nem megfelelõen letesztelt technológiának tekinthetõ, azonban a kezdeti problémák többsége már megoldódott.
2004. õszén hivatalosan nyilvánosságra hozták a legújabb bluetooth specifikációt (Bluetooth Core Specification Version 2.0 + EDR), amely az elõzõ technológiánál háromszor nagyobb sávszélességet (3 Mbps), illetve akár 50 %-kal kisebb energiafogyasztást biztosít.
A 2.0 specifikáció visszamenõlegesen kompatibilis a korábbi szabványt használó készülékekkel, a nagyobb sávszélességnek köszönhetõen pedig nemcsak gyorsabb adatátvitelt, hanem több bluetooth eszköz szimultán használatát is lehetõvé teszi, azonban az új technológia hatósugara nem nagyobb az elõzõ verzióénál. A gyártókkal való jobb együttmûködés, illetve a kompatibilitási problémák elkerülése érdekében a szervezet elõzetesen három technológiai cég, a Broadcom, a CSR és az RF Micro Devices prototípusain tesztelte a specifikációt.

A bluetooth lehetséges alkalmazási területei:

› mobiltelefonok és kiegészítõik (headset, számítógépes illesztés)
› cordless telefonok
› számítógépek összekötése (asztali, notebook, palmtop, PDA)
› digitális fényképezõk
› nyomtatók
› beviteli eszközök (billentyûzet, egér, stb.)
› ipari automatizálás
› autóipar
› stb.

polip