Főoldal | cikkek | A Vista pánik
A Vista pánik
Érdekes jelenség hazánkban a Vista ellenesség. Ennek gyökere is könnyen megfejthető: a minden tízemeletesben fellelhető, magukat informatikai gurunak vélő szomszéd terjesztette el anno ezt a pletykát, mely mára beivódott a köztudatba.
  • Ő az, aki elsők között telepítette fel a rosszul feltört Vistát a 8 éves gépére, és csodálkozott rajta, hogy a mai modern hardverekre készült oprendszer bizony csak döcög az ő őskövületén, már ha egyáltalán elindult rajta. Ő volt az, aki először elkezdte szapulni a Vistát: nagy a gépigénye, lassú, nehézkes. Persze szerinte a Vista a hibás, pedig dehogy! Ő maga a probléma, csak annyira szűk látókörű, hogy ezt fel sem fogja, nem érti.
    Bizony bizony! A Vista nem rossz rendszer, de ugyanazokkal a gyermekbetegségekkel érkezett, mint hajdanán az XP. Igen kérem, az XP érkezésekor is ugyanezek a dolgok pont így megvoltak: nem volt driver támogatás, lassú volt, vagy el sem indult a régi gépeken, minden fura volt a külsejében, semmi nem ott volt és nem úgy működött, mint ahogy azt Windows 98 alatt már megszoktuk. Ha valaki rákeres Google-ben a „windows XP zavaró újdonságai” szövegre rögtön rábukkan a NetAcademia hosszabb kiadványára, mely az XP borzalmait ecseteli. Egy hatalmas különbség mégis volt a mai helyzethez képest: akkor kevesen használtak otthon PC-t, de ezek közül mindenki megértette, egy ilyen átállás ezzel jár. Nem volt szakbarbár szomszéd, aki fennhangon szidta a Microsoftot és mindenkit, akinek az XP gyártásához valaha köze volt. Én is húztam halasztottam a jó öreg Win98-ról való átállást, de megléptem és fogcsikorgatva tűrtem az XP „hülyeségeit”. Aztán megszoktam, megszerettem. Aki az XP-s érába született bele, annak ugyanilyen furcsa a váltás, de nem tudok mást tanácsolni: értse meg ez a helyzet és kezdje el használni a Vistát. Az új SP2-es (Service Pack) kiadás már sokkal jobb, stabilabb, BIZTONSÁGOSABB és a mai modern hardvereken jóval jobban működik, mint a lassan 10 éve toldozott-foldozott XP, melynek születésekor a mai hardverekről, energiagazdálkodási megoldásokról és sebességekről álmodni nem mertek. Összefoglalva kijelenthetjük: aki XP-t használ, már szembe megy a világgal, hisz az új Windows 7 is Vista alapú lesz.  
    A végére álljon itt egy életből vett példa. Az új, 45 nm-es Lenovo IdeaPad G550G az alanyunk. XP boot 2 perc 48 sec, Vista Home, 40 sec. Akkumulátoros üzemidő XP-vel 1 óra 35 perc, míg Vista alatt 2 óra 24 perc. És az oprendszer alatti alkalmazások sebessége is jóval gyorsabb.

    Gungl Ákos – laptopkalauz.hu


    2009-09-24
    Vista, XP, Microsoft,
    Elküldöm ismerőseimnek
    Név: (ez jelenik meg feladóként)
    E-mail cím: (valós e-mail cím)
    Címzett neve:
    Címzett e-mail címe:
    Személyes üzenet:
    Kérjük írja le a képen látható számot:


  • Az új Packard Bell dot s netbook
    A sikeres Packard Bell dot s egy helyes kis 10.1-collos netbook, amely mindig is tökéletes útitársnak bizo..
  • Asus N46 / N56 / N76
    2012 második negyedévében érkezik az Asus multimédiára tervezett N46, N56, N76-os sorozata. Gyönyörű ..
  • Asus "K" széria
    A 2011 Áprilisában bemutatkozó, Asus legújabb és legnépszerűbb „K” szériája (K43, K53, K73) most ..
  • Inspiron N5050 / N5040 és M5040 notebook multimédia rajongóknak
    A Dell bemutatja az új Inspiron N5050 / N5040 és M5040 notebookjait. Az N5000-es sorozatra is jellemző az I..
  • Dell Alienware M14X R2, R4 M17X R4 és M18X R2 érkezőben
    A Dell Alienware előkészíti M14X R2, R4 M17X R4 és M18X R2 modelljeit a hardcore gmer fanatikusok legnagyo..
  • HP Folio 13
    Megérkezett a HP első ultrabook-ja a HP Folio 13, mely egyedülálló vékonyságával és szemet gyönyörk..
  • Lenovo IdeaPad Y570 teszt
    Szerkesztőségünk arcán nagy öröm volt, ugyanis nálunk volt a Lenovo játékra teremtett harcosa, az Ide..
  • HP Pavilion G6 teszt
    Nálunk járt a HP Pavilion G6, mely az AMD Llano mobil Sabine platformjára épül. A HP ezt a sorozat otthon..
  • Samsung R528 videó
    Az R-széria egyik képviselőjének kidobozolását itt nézheted meg...
  • Dell Studio 1557 kicsomagolás videó
    A Dell Studio 1557 kicsomagolásáról készült videót lehet megtekinteni...
  • Lenovo IdeaPad S10-3 Tablet kicsomagolás (unboxing)
    Lenovo IdeaPad S10-3 Tablet kicsomagolás (unboxing) Tablet érintő képernyős notijáról készült..
  • Lenovo ThinkPad T510 kicsomagolás (unboxing)
    Lenovo ThinkPad T510 kicsomagolásról készült videó..
  • Business notebook vs Consumer notebook
    A fogyasztói társadalomra jellemzően a notebook piac is teljesen átalakult. Kérdés, hogy ha megveszünk ..
  • Hasznos tippek notebookvásárlás előtt
    Melyik gyártó, melyik sorozatával járunk a legjobban?..
  • Acer TravelMate Timeline 8573 és 8473 – Maximális mobilitás és kiemelkedő teljesítmény
    Mi lehet jobb, mint a megnövelt akkumulátor üzemidő? Megnövelt akkumulátor üzemidő és egy olyan erős..
  • Acer TravelMate 8481 – A legjobb intelligens útitárs
    A profiknak, akik munkaidejük nagy részét utazással töltik, olyan notebookra van szükségük, ami késze..
  • Acer TravelMate 7750 és 4750 sorozat - Többfeladatú működés és megbízhatóság a mindennapi számítástechnikában
    Az SMB és SOHO piacok többfeladatú működési teljesítmény, hatékonyság és megbízhatóság terület..
  • Acer TravelMate 5760 – Csempésszen munkájába egy kis csillogást
    Egy professzionális notebook, ami kiemelkedik a tömegből. Az új Acer TravelMate 5760 a termelékenység, b..