Főoldal | cikkek | Intel Sandy Bridge
Intel Sandy Bridge
Még 2011 elején mutatkozott be az Intel második generációs Core i processzor családja, mely a Sandy Bridge kódnévre hallgat. Az új kódnévre keresztelt processzorcsalád leváltotta az Arrandale és Clarkdale magos processzorokat.

Még 2011 elején mutatkozott be az Intel második generációs Core i processzor családja, mely a Sandy Bridge kódnévre hallgat. Az új kódnévre keresztelt processzorcsalád leváltotta az Arrandale és Clarkdale magos processzorokat.

 

A Sandy Bridge-nél ugyanúgy, mint az Arrandale és Clarkdale magos processzoroknál itt is vannak 2 magosak és 4 magosak, támogatják a Hyper Threeding technológiát, így kétszer annyi programszál párhuzamos futtatására képesek, mint sima 2 magos elődeik, valamint egyes sorozataik támogatják a TurboBoost technológiát, ami alkalmazástól függően felemeli a processzor órajeleit.

Az új processzorcsalád esetén már a 4 magosok is rendelkeznek egy beépített videokártyával, mely az Intel HD Graphics 3000 névre hallgat, mely integrált társai közül az egyik legerősebb. Ezen processzorok újdonsága még az is, hogy támogatják az 1600MHz-en futó DDR3-as RAM-okat, valamint fejlettebb energiagazdálkodással rendelkeznek, mint elődeik.

A Processzorba integrált Intel HD3000 kiebbs fogyasztással és kisebb hőtermeléssel rendelkezik, mint egy diszkrét grafikus vezérlő és bőven elegendő HD filmek és gyöngébb 3D-s alkalmazások futtatására. Az integrált Intel HD3000 mellett elhelyezkedő diszkrét grafikus vezérlő fizikai gombbal vagy szoftveresen is képes a videokártyák közötti váltásra, annak tekintetében, hogy a felhasználóak mire van szüksége. Lásd: Nvidia Optimus technológia.

Pucu

 


2012-02-12
Intel, Sandy Bridge
Elküldöm ismerőseimnek
Név: (ez jelenik meg feladóként)
E-mail cím: (valós e-mail cím)
Címzett neve:
Címzett e-mail címe:
Személyes üzenet:
Kérjük írja le a képen látható számot:


  • Az Intel Graphics HD 4000 több, mint 50 százalékkal gyorsabb az Intel Graphics HD 3000-nél
    Egyre több információ szállingózik az Intel Ivy Bridge APU-ról. Most éppen a CPU-ba integrált Intel HD..
  • Bemutatkoznak a Toshiba új ultrahordozható, 33,8 cm (13,3") képátlójú notebookjai
    A mindössze 1,12 kg tömegű Z830 sorozat tagjai a világ legkönnyebb 33,8 cm (13,3”) képátlójú lapt..
  • Az Acer bemutatja az első ultrabookot: Aspire S3
    1,5 másodperc alatt újraindul és 50 napos akkumulátor üzemidőre képes az Acer Green Instant On révén;..
  • Az intelligens szórakoztatás művészete: a Toshiba bemutatja az első sokfunkciós asztali számítógépét
    A Qosmio DX730 a Toshiba PC-s és televíziós technológiájának legjavát egyesítve biztosít prémium min..
  • A Laptopszalonban már előrendelhető a Dell Inspiron n5040 laptop!
    Már elérhető a Dell újdonsága az Inspiron n5040 laptop – remek teljesítmény hihetetlenül kedvező á..
  • Ismét elérhető a Laptopszalonban a Lenovo IdeaPad Y570A laptop!
    A rendkívül ütős teljesítménnyel és a lenyűgözően valósághű grafikával rendelkező Y570 laptop a..
  • Acer Aspire One D270 teszt
    Teszteltük a divatos külsővel ellátott Acer Aspire One D270-et, mely a Cedar Trail platformra épülő, ú..
  • Intel Atom - Cedar Trail platform
    Megérkeztek a legújabb Cedar Trail platformos, 2 fizikai maggal rendelkező Intel Atom processzorok melyek m..
  • Intel Sandy Bridge
    Még 2011 elején mutatkozott be az Intel második generációs Core i processzor családja, mely a Sandy Brid..
  • Acer TravelMate Timeline 8573 és 8473 – Maximális mobilitás és kiemelkedő teljesítmény
    Mi lehet jobb, mint a megnövelt akkumulátor üzemidő? Megnövelt akkumulátor üzemidő és egy olyan erős..
  • Acer TravelMate 8481 – A legjobb intelligens útitárs
    A profiknak, akik munkaidejük nagy részét utazással töltik, olyan notebookra van szükségük, ami késze..
  • Acer TravelMate 7750 és 4750 sorozat - Többfeladatú működés és megbízhatóság a mindennapi számítástechnikában
    Az SMB és SOHO piacok többfeladatú működési teljesítmény, hatékonyság és megbízhatóság terület..
  • Acer TravelMate 5760 – Csempésszen munkájába egy kis csillogást
    Egy professzionális notebook, ami kiemelkedik a tömegből. Az új Acer TravelMate 5760 a termelékenység, b..