Főoldal | tesztek | Lenovo N200 - jót félpénzen. (V.2)
Lenovo N200 - jót félpénzen. (V.2)
Szerencsénk, hogy a Lenovo nem csak arra költött dollármilliókat, hogy reklámokkal tudatosítsa a vásárlókkal, hogy a Lenovo = IBM összefüggés fennáll, hanem arra is, hogy az árképzését úgy alakítsa ki, hogy ne lehessen kihagyni a számításból vásárláskor a 3000N sorozatát.

Már az N100-as tesztünkben is világosan látszott, hogy nem lehet a Lenovo -t csak egy "kínaizással" elintézni. (Egyébként a kínai állam közvetlen tulajdonrésze mint egy 15%. míg az IBM-é pedig 10% felett van.) Aki kicsit is tájékozott az IT világában, az tudhatja, hogy 95%-ban a távol-keleti óriásnál készülnek a hardveralkatrészek. A pejoratív "dzsunka-hardver" kifejezés nem országhoz kötõdik, hanem inkább egyes noname gyártók szolgálnak rá e jelzõre. A Lenovo korántsem nevezhetõ annak, bár maga a fantázianév nem túl régi keletû. Amit takar, az az IBM több évtizedes fejlesztéseként létrejött sokezer világszabadalma és a japán fejlesztõgárda tapasztalata és eredményei. Fontos, hogy nem egy gyökértelen gyártóról van szó, hanem az IBM Thinkpad hagyományaiból építkezõ és azt továbbgondoló vállalatról. A 3000 sorozat viszonylag új a palettájukon, de mégis alapvetõ igényeket elégit ki: egy kis Internet, egy kis World, egy kis játék, valamint film és zene lejátszás. Az N200-as nálunk járt példánya (0769) azonban ennél többet is tud. A Centrino Duo platform által meghatározott összetevõk legtöbbjét felvonultatja (Intel 965 chipset,). Talán csak a M5xx sorozatú Celeron lóg ki a sorból, a maga egy magjával és a SpeedStep technológia hiányával.


A 3000-es C, N, és V sorozata elsõsorban az otthoni felhasználásra szánt modelljeit helyettesíti, mert ilyen a portfóliójában jelenleg még nincs, és ez a tény, véleményem szerint, a legnagyobb hiányossága a Lenovo termékpalettájának. A  3000 C sorozat 15 collos, nem széles, (azaz nem 16:10-es képaránya), nem mondható épp divatosnak az home user szegmensben, de annál inkább a konzervatív üzleti körökben (lásd: Dell 520). A 3000 V sorozat speciális mobilitási igényeket elégít csak ki. A  3000 N sorozat pedig a külcsínt illetõen nem hordozza magán azokat a jegyeket, amelyeket más gyártóknál is megfigyelhetünk ebben a kategóriában. Felesleges keresni könnyített zene és film lejátszást lehetõvé tevõ extra multimédiás gombokat, beépített kamerát, fémes vagy ezüst hatású elemeket (Dell Inspiron, XPS), világító feliratokat (MSI), vagy a fiatalos színösszeállításokat. Ennek az lehet az oka, hogy az IBM mindig is a vállalati szegmensnek gyártott notebookokat, és  a konzumer kategóriát tanulnia kell még. Félre ne értsenek, nem azt mondom, hogy ronda az N200, csak épp nem lehet csak egyszerû árpolitikával átpozicionálni egy laptopot. Esztétikailag kifogástalan, csak az adott piaci réteg nem ezeket a formajegyeket preferálja, mint amiket ez a széria tartalmaz. Az üzleti – kisvállalati szférában megállja a helyét a maga konzervatív formájával, színvilágával és nem utolsó sorban bomba árával. Egyébként ez még mindig sokkal jobb konstelláció, mint amikor gyengébb minõségû termékeket akarnak a kis- és középvállalati szegmensben értékesíteni. A ma szokásos hármas tagolásból az a sorozat hiányzik a gyár termékpalettájáról, ami a Dellnél az Inspiron, vagy az Acernél az  új Aspire testesít meg. (Talán az Y sorozat hivatott ezt az ûrt betölteni?)


A mûszaki tartalom viszont megfelel a home user kaliberû gépek szokásos összetevõinek, sõt azon túl is mutat néhány paraméterében. Van:
- öt az egyben kártyaolvasója a fényképezõ tartalmának könnyebb kiolvasására, 
- S-video kimenet, az tévé egyszerû  csatlakoztatására, 
- Intel GMA X3100-es - jelenleg a piacon lévõ legjobb  - integrált videóvezérlõ, az egyszerûbb játékok futtatására,
- ujjlenyomat olvasó, a könnyebb és biztonságosabb jelszavazásra, 
- 120GB merevlemez, a sok adat, kép, és film tárolására,
- beépített WLAN kártya, a vezetékmentes hálózati csatlakozására,
- fényes kijelzõ a kontrasztosabb – ám fényzajra érzékenyebb – képalkotásra.


Mindezt mintegy megkoronázza a beépített - nem opcionális, hanem a valóságban is jelen levõ - bluetooth kártya, mellyel könnyedén szinkronizálhatóak a telefon adatait a számítógépével. Nagyon fontos elmondani már az elején az N200-zassal kapcsolatban, hogy nem egy mûszakilag túlhaladott, kifutó modell leárazásáról van szó, hanem a legújabb Intel 965-ös chipsetes modern masina ez, amit nyomott áron dobott piacra a gyártó. A minõségi kialakítás látszik minden porcikáján, jól átgondolt anyaghasználat jellemzi.


Nézzünk meg egy-két jellemzõ apróságot:
A billentyûzet nagyon jó, hallom, hogy lenyomtam, és mégsem zörög, kellemes a használata. A színvilágáról részletesebben majd késõbb, de lényegében harmonikus. Remélem, nem fog kopni és karcolódni a noti alján található szürke, én ezt nem festettem volna meg, fölösleges kockázati tényezõt jelent. A kijelzõ robosztus kialakítású átlagos WXGA megjelenítõ, se pro és se kontra nem tudok róla elmondani semmi különöset. A kijelzõt és a fedelet tartó zsanér erõsnek tûnik, nem hiszem hogy sok baj lenne vele évek múlva sem. Az X3100-es integrált videó-vezérlõ esetleg még arra is bátoríthat néhányunkat, hogy játszunk rajta, ami nem is okoz gondot ennek a notinak, ha nem a legújabb hardverfaló csúcsjátékokkal próbálkozunk max. felbontásban. Érdekesség, hogy az oldalsó USB csatlakozók állnak, ami talán nem teszi a bedugott eszközök csatlakozóit olyan sérülékennyé, mint amikor fektetett helyzetbe kerülnek a csatiba. Az ötletért gratula, remélem visszaköszön majd a konkurencia modelljeiben is (már amelyik van olyan vastag, hogy elfér benne állva). A hardveres WLAN-Bluetooth lekapcsolót szeretem, jó hogy az N200-asban is van, így a telepes mûködtetés során könnyedén lehet hatástalanítani ezt a két energiafalót. Jópofa a BIOS-ba való belépést lehetõvé tevõ szerszámosláda gomb is, bár szerintem fölösleges. Az autók motorháztetõt felnyitó automatikája jut eszembe róla; évente kb másfélszer nyitjuk fel, ha az autó jól meg van csinálva. Nem, hiszem, hogy a BIOS-ba többször lépnénk be ennél, ha az elején egyszer már jól beállítottuk, de azért figyelmességnek jó, és jól tükrözi az IBM örökséget. (Természetesen azért ehhez a hardveres gombhoz Windows alatt sok minden más funkció társítható.) Az biometrikus szkenner a készülék jobb oldalán található, ami kényelmesebb használatot biztosít, mint a Dell D830-nál a középsõ helyzete. A szoftvere is mûködik, és ez is jobb mint a Dellhez mellékelt darab. Az XP-s driverek letöltése, - lévén, hogy ez egy Dos-os modell alapból - nem egy villám dolog, eltart vagy egy órát is mire mindent összevadászunk hozzá.


Garancia

Csak remélni tudom, hogy a Lenovo is követni fogja konkurenseit, és javítani fog garanciális feltételein. Az alapesetben egy év hagyományos garancia, amely nem tartalmaz háztól-házig opciókat (lásd Acer) nem elég már 2007-ben. Még akkor is igaz ez az állítás, ha természetesen vásárolhatunk hozzá felárért plusz garanciát. A Dell 3 év, Fujitsu-Siemens LifeBook és Esprimo sorozata 3 év, Albacomp 2 év, MSI 2 év, ASUS 2 év garanciát kínál alapból. Úgy kell alakítania a Lenovonak  is az árpolitikáját,  ha továbbra is versenyben kíván maradni, hogy tudjon olyan tartalékot képezni, amivel legalább 2 évre ki tudja tolni az alap garanciaidõt. Az egy éves garancia általában a olyan 5%-os ártartalékot jelent (Az FSC adatai alapján) a kétéves pedig ebbõl kiindulva nem lehet több mint 1-3%. Ennyi ártöbblet pedig nem veszélyezteti a Lenovo piaci helyzetét jelentõsen. Szép dolog, hogy a Thinkpad T és X sorozatának már alapból 3 év a garanciaideje, de ennek ideje lenne legyûrûznie a konzumer szegmensbe is.
 

Szétszerelve

Nem álltam meg, és megint csak szétszereltem, - mert hát tudvalevõleg itt lakozik az ördög :-). A benne található merevlemezek a WD Scorpio 5400 fordulat/perces sorozatába tartoznak, az optikai meghajtó a nálunk járt példányban Panasonic gyártmány volt, a memóriamodulok pedig Hynix márkájúak. Könnyen és egyszerûen szerelhetõ, jól átgondolt tervezésû. Semmi negatívumot nem találtam, ami ritka dolog.


Végítélet

A Lenovo 3000 N200 jó gép, és ráadásul fél pénzért ahhoz képest, mint amennyibe általában egy kisvállalati gép kerül. Csak épp szerepzavarban szenved, miként a Lenovo is az otthoni felhasználókért folytatott harcban. Ha valaki fiatalos trendi gépet szeretne vásárolni, akkor nehéz lesz rábeszélni az N200-asra, de ha egy jó strapabíró notit, akkor pedig az ára megteszi helyettünk. Én nagyon drukkolok ennek a régi-új márkának, hogy sikerüljön minõségromlás nélkül az egyszerû otthoni felhasználók lelkéhez is megtalálniuk az utat.
 

Folkmann Ferenc - Laptopkalauz.hu
 

IBM/Lenovo N200

90292

Paraméterek

Gyártó: IBM - Lenovo
Processzor: Intel Merom Celeron M530
Órajel: 1,73 GHz
Memória: 512MB DDRII 667MHz
Merevlemez: 120GB UATA
Chipset: Intel Mobile GM965
Optikai meghajtó: Dual DVD/RW
Kijelzõ: 15,4" WXGA
Grafikus vezérlõ: Intel GMA X3000 Up to 384MB
Portok: audio
LAN
modem
3X USB
VGA-out
S-Video
5-in-1 kártyaolvasó
UJJLENYOMAT OLVASÓ
Op. rendszer: Dos
Súly: 2,9KG
Akkumulátor: 6 cellás, 4400MAh
Garancia: 1 év
Wlan: van
Bluetooth: van
Platform: Santa Rosa


2007-10-29
Lenovo, 3000 N200, IBM, N200
Elküldöm ismerőseimnek
Név: (ez jelenik meg feladóként)
E-mail cím: (valós e-mail cím)
Címzett neve:
Címzett e-mail címe:
Személyes üzenet:
Kérjük írja le a képen látható számot:


  • Lenovo ThinkPad Edge E430
    Már kapható a Laptopszalon üzleteiben a Lenovo ThinkPad Edge E430, mely a gyártó legújabb belépőszint..
  • 2012 - Frissített a Lenovo, érkeznek az új ThinkPadok
    A Lenovo nemrég mutatta be legfrissebb ThinkPad L/T/W/X sorozatait, melyek már a legújabb Intel Ivy Bridge ..
  • Új vezető a Lenovo EMEA régió élén
    A Lenovo, a világ második legnagyobb PC gyártója bejelentette, hogy Gianfranco Lanci személyében új fel..
  • Lenovo ThinkPad T430u
    Ultrabook, ultrabook, ultrabook. Már mindenhol ezt halljuk, mindegyik gyártó ezen dolgozik és nagy meglepe..
  • Ismét elérhető a Laptopszalonban a Lenovo IdeaPad Y570A laptop!
    A rendkívül ütős teljesítménnyel és a lenyűgözően valósághű grafikával rendelkező Y570 laptop a..
  • A Laptopszalon most hihetetlenül hűsítő árakkal várja vásárlóit
    Bár kint egyre növekszik a hőség, a Laptopszalonban igazán frissítő árak várják. Lássunk egy kis ..
  • Lenovo IdeaPad G570 teszt
    Nálunk járt a 120.000ft-os kategória sztárja, a Lenovo IdeaPad G570. Tesztünk során összehasonlításra..
  • Lenovo IdeaPad Y570 teszt
    Szerkesztőségünk arcán nagy öröm volt, ugyanis nálunk volt a Lenovo játékra teremtett harcosa, az Ide..
  • Lenovo ThinkPad T420si teszt
    Mint EliteBook fanatikus úgy döntöttem, hogy megvizsgálok egy legendás ThinkPad-ot, a T420s-t, mely ponto..
  • Lenovo IdeaPad S10-3 Tablet kicsomagolás (unboxing)
    Lenovo IdeaPad S10-3 Tablet kicsomagolás (unboxing) Tablet érintő képernyős notijáról készült..
  • Lenovo ThinkPad T510 kicsomagolás (unboxing)
    Lenovo ThinkPad T510 kicsomagolásról készült videó..
  • Lenovo IdeaPad S10-3 kicsomagolás
    Lenovo IdeaPad S10-3 kicsomagolásáról készült videót lehet megtekinteni ..
  • Lenovo ThinkCentre M90z és ThinkCentre M70z visszahívások
    A Lenovo visszahívja ThinkCentre M90z és ThinkCentre M70z all-in-one asztali számítógépeit, amelyeket vi..
  • Megváltozott a Lenovo szervizfolyamata
    2012.03.06-án a Lenovo megváltoztatta szervizfolyamatát. Az IdeaPadok és IdeaCenterek szervizelése közpo..
  • Lenovo ThinkPad T510 - áttekintő
    A Lenovo ThinkPad T sorozatát mindig legendák övezték. Minden notebook használó számára egyértelm$..
  • Lenovo G530 - régi ismerős új köntösben
    Lecserélte a Lenovo a belépő szintű noteszgépeit, nyugdíjba mentek az N500-as sorozat tagjai. Ko..
  • A Lenovo garancia
    Amit tudni akarsz a Lenovo gépek garanciájáról,de nincs kitől megkérdezd ... Legyen az a kötelez..
  • Lenovo N500 laptop AHCI-vel és anélkül.
    A SATA eszközök esetén rendre felmerül, hogy mi a különbség a AHCI mód, és az (emulált) IDE mód kö..